Miért érdemes Pécs egyetemét választani?

Egyetem
Július 9-ig van lehetőségük a felsőoktatásban továbbtanulást tervező diákoknak, hogy módosítsanak a megjelölt intézmények februárban beadott sorrendjén. Mi játszik szerepet a döntésben? Az intézmény megközelíthetősége, a karrierlehetőségek vagy közösségi élet?
Életre szóló barátságokat és a karrierépítést megalapozó tapasztalatokat egyaránt jelentenek az egyetemi évek, vélekedik a két végzős pécsi közgázos hallgató, akikkel az élményeikről és további terveikről is beszéltünk.

“Hétéves korom óta tudom, hogy szállodaigazgató szeretnék lenni, bár képtelen lennék megmondani honnan jött az ötlet “– árulja el Popa Luca, akinek így kézenfekvő választás volt a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán a turizmus-vendéglátás szak.

Mint évfolyamtársa, a gazdálkodás-menedzsment szakos Magyar Ágnes felidézi, a felvételire készülve nála sok minden szóba jött a vegyészettől a testnevelés-német szakos tanári képzésig, de végül a közgáz mellett döntött. –” Az itt eltöltött három év nagyon tartalmas volt, sok mindent tanultam és új barátokat szereztem, és ezek a kapcsolatok a jövőben is ki fognak tartani “– értékeli az alapképzés éveit az utolsó vizsgákon már túl levő lány. –” A hotelek világa engem is érdekel, egyszer valahol utazva megláttam egy romos, de nagyon szép épületet és egyből arra gondoltam, valamikor majd nyithatnék ott egy szállodát. Megvan bennem az érdeklődés a menedzsment iránt, mesterszakon pedig a vezetés és szervezés irányban tervezek továbbtanulni.”

Hamar kiderül, hogy további éveket is terveznek Pécsen tölteni, de érdemes felidézni, miért választották eredetileg ezt a várost.

“Mohácson lakom, gimibe is oda jártam és nem akartam onnan eltávolodni – magyarázza Ágnes.  – Amikor kezdtem az egyetemet, még aktívan kézilabdáztam, és az edzésekre heti többször hazajártam. Emellett Budapestre nem szívesen mentem volna, kicsit tartottam tőle, hogy hiányozni fognak a megszokott körülmények. Nagyon örülök, hogy végül Pécset választottam, mert vannak barátaim, akik Pestre mentek tanulni és azt mondják, a szakjukon tanuló többiekkel vagy akár a csoporttársaikkal sincs semmi más kapcsolatuk, mint hogy együtt mennek be órákra. Mi meg sokat vagyunk együtt, közös programokat szervezünk a sulin kívül is.”

Pécstől egy órányira, Vásárosbécen nőttem fel, de gimibe Székesfehérváron jártam, és egyetemre közelebb szerettem volna jönni – meséli Luca. –” Pécset régóta ismerem és szeretem, az otthonossága, amit sokat emlegetnek, teljesen valós dolog. Számomra nagyon fontos volt, hogy szeressem azt a várost ahol tanulni fogok, és a jövőmet is el tudjam ott képzelni. Szeged volt még szimpatikus a hasonló hangulata miatt, míg Budapesten úgy éreztem, elvesznék benne. Pécsben pont az fogott meg, hogy élhető méretű.”

Az előzetes elképzeléseitekhez képest változott valami? Mennyire igazolódtak be a várakozásaitok?

  “A gimnáziumban mindig azt mondták, hogy az egyetemen már nem lesz senki, aki fogja a kezünket, nekünk kell mindent megoldani” – emlékezik vissza Magyar Ágnes. –” Ehhez képest pozitív csalódás volt, hogy az első naptól kezdve rengeteg segítséget kaptunk. Ott volt például a tanulmányi osztályon egy kapcsolattartó, akihez bármivel fordulhattunk, aztán a mentorcsoportos foglalkozások, sőt csapatépítő programokat is szerveztek nekünk.”

A személyes, családias viszony tűnt fel Lucának is. – Az én Budapesten tanuló ismerőseim azt mondják, hogy a tanárokkal is csak Neptun-kód alapján van kapcsolatuk, míg itt Pécsen sokkal kisebb a létszám, közelebbről ismerik egymást az emberek. A tanárok harmadévre már mindenkiről tudják, miben jó, hogyan prezentál és hasonlók, arra is odafigyelnek, ki hova készül gyakorlatra, mennyire illik majd ez a szemelyiségéhez és a terveihez.

 

Mi a helyzet a gyakorlati tapasztalatszerzéssel? Mire számíthat, aki a PTE-re készül?

–” Ez volt meglepetés számomra, hogy az egyetemen belül is milyen sok lehetőség van dolgozni” – válaszolja Popa Luca. –” Másodéves koromtól már dolgoztam a PTE Karrier Irodánál és nem hiszem, hogy egy budapesti egyetemen, ahol rengeteg hallgató van, ezt ilyen könnyen elérhettem volna. A szakmai gyakorlatomat pedig egy pécsi hotelben hamarosan kezdem is, bár a vírushelyzet miatt most persze felborultak a korábbi tervek és sokat kellett egyeztetni. Viszont az ügyintéző, aki a gyakorlati helyeinket adminisztrálja, folyamatosan tartotta velem a kapcsolatot. Többször hívott, hogy mi lesz velem, miben tud segíteni. Ez is egy olyan dolog, hogy ha nem harmincan lennénk a szakon, biztosan nem tudna ötször felhívni az ügyintéző, hogy minden rendben van-e a dolgaimmal.”

” Én szeptember óta dolgozom Pécsen az IT Servicesnél, erre a munkalehetőségre az egyik tanárom hívta fel a figyelmünket “– számol be Ági. – “A programon direkt közgázos és informatikus hallgatókat keresnek, szóval aki szeretne dolgozni, elérhetőek számára a lehetőségek. A gyakorlatomat is ennél a cégnél csinálom, egyelőre home officeból. Ők is – ahogy a kar is – rugalmasan kezelik a helyzetet, például kitolták a gyakorlat befejezésének a határidejét, hogy aki nem tudja most elkezdeni, annak is legyen ideje teljesíteni.”

Akkor kisebb igazításokkal, de változatlan tervekkel mentek tovább?

 – “Mesterképzésre készülök, ezzel egy kis időt is akarok adni magamnak, hogy kitaláljam, mibe kezdjek “– árulja el Ági. –” Gondolkodtam már saját vállalkozáson is, de mindenképpen valami pörgősebb feladatot szeretnék, ezért valami projektalapú munka lehet majd a jövőm.

Luca is kitart a tervei mellett, és egy Erasmus-évet is be szeretne csúsztatni a mesterképzés elé, időközben még szakmai tapasztalatot gyűjtve. – Nagyon jó lehetőségek vannak külföldön tanulni, nekem Valencia az álmom, bízom benne, hogy összejön. Utána pedig jöhet a mesterképzés Pécsen, mert fontosnak tartom azt a részt is, tudom, hogy szükségem lesz az ott megszerezhető tudásra.