Közép-európai hallgatók számára indított online nyári egyetemet a PTE

Egyetem

Megkezdődött a közép-európai hallgatóknak meghirdetett, az Európai Unió aktuális kihívásairól és lehetőségeiről szóló online nyári egyetem a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) – tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t.

A PTE közleményében jelezték: a Pécs Summer School program idei első nyári egyetemi programját a Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram (Central European Exchange Program for University Studies – CEEPUS) támogatásával rendezik meg, immár hatodik alkalommal.

Az idei virtuális kurzuson tizenkét ország tizennyolc egyeteméről összesen negyven hallgató vesz részt, így a csereprogram cseh, szlovák, lengyel, horvát, szerb, szlovén, ukrán partnerintézményei mellett albán, osztrák, koszovói, moldovai és kanadai egyetemek hallgatói is a résztvevők között vannak.

A tíznapos speciális kurzus azt vizsgálja, hogy milyen módon tudja az Európai Unió megőrizni a szerepét és versenyképességét a globális kihívások mellett.

Az előadók között a politikatudomány, a közgazdaság-tudomány és a kultúratudomány képviselői szerepelnek, a szakmai előadásokat pedig minden esetben megbeszélések követik – írták.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kurzus részeként a hallgatók megfogalmazzák saját elvárásaikat, elképzeléseiket az Európai Unióval kapcsolatban, megoldási javaslatokat dolgozva ki a felvázolt politikai, társadalmi és gazdasági nehézségekre, lehetőségekre.

A tanórák mellett a hallgatók online szabadidős programokon is részt vehetnek, így virtuális városnézések, valamint kvíz- és folkestek is szerepelnek a kurzus eseményei között.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a Pécs Summer School programot 2016-ban indították el. A fő cél a “nyári trimeszter” bevezetése volt, amelynek során nemzetközi képzési programokat kínálnak a külföldi partneregyetemek és a PTE hallgatói számára.

Az elmúlt 5 évben a PTE 30 nyári egyetemet szervezett, 350 napon át, 4 kontinens 70 országából érkező 800 hallgató számára – írták, jelezve, hogy a nyári egyetemek terén a PTE “piacvezetővé vált a hazai állami felsőoktatási intézmények között”.    Idén nyáron a koronavírus miatt a Pécs Summer School program keretében öt kurzust tartanak online formában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük