Koronavírus teszt

Romániában ismét több mint 1300 új fertőzöttet azonosítottak

Európa
Koronavírus

Romániában ismét több mint 1300-zal növekedett egy nap alatt a koronavírussal diagnosztizáltak száma, és újabb 45 halálesetről számolt be csütörtöki jelentésében a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Az egy nap alatt elhunyt koronavírusos betegek száma másfélszerese az utóbbi két hét átlagának. A járvány eddig 2566 áldozatot követelt Romániában.

A nyilvántartott több mint 26 ezer aktív fertőzött közül csaknem nyolcezren vannak kórházban. A súlyos esetek száma valamelyest csökkent, csütörtökön 458 koronavírusos beteget ápoltak intenzív osztályon.

Az utóbbi 24 órában újabb 1345 embernél mutatták ki a fertőzést: ez megközelíti a múlt csütörtökön feljegyzett negatív csúcsot és több mint 15 százalékkal magasabb az utóbbi két hét átlagánál.

A járvány továbbra is Bukarestben és a főváros északi szomszédságában található Prahova és Arges megyében terjed, ahol a fertőzésszám az utóbbi napon is meghaladta, vagy megközelítette a százat. Ezzel szemben a partiumi Szatmár megyében és a Duna-deltát magába foglaló Tulcea megyében csak két-két új fertőzést jelentettek.

További megyék járványügyi operatív törzsei rendelték el a kültéri maszkviselést. Szombattól kezdődően a veszélyhelyzet végéig Kolozsváron és Kolozs megye egész területén is maszkot kell viselnie minden felnőttnek és öt évet betöltött gyereknek, amikor szabadtéri rendezvényen, népünnepélyen, búcsún vagy zarándoklaton vesz részt. Erdélyben korábban Brassó, Arad, Temes, Kovászna és Szatmár megye hatóságai fogadtak el hasonló rendeletet.