Sztrájk nehezíti a közlekedést négy németországi repülőtéren

Európa

Sztrájk nehezíti a közlekedést hétfőn négy németországi nemzetközi repülőtéren, Berlinben, Brémában, Hamburgban és Hannoverben.

A szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Ver.di szakszervezeti szövetség egész napos figyelmeztető sztrájkja miatt szinte teljesen leállt a közlekedés mind a négy repülőtéren. Az induló járatokat csaknem kivétel nélkül törölték és az érkező járatok nagy részét is. A legnagyobb repülőtéren, Berlinben például 200 induló járatot töröltek és a nagyjából 200 tervezett leszállás harmada is elmarad, ami mintegy 27 ezer utast érint.

A munkabeszüntetés a közszférában dolgozó nagyjából 2,3 millió munkavállalóra vonatkozó kollektív szerződésről zajló tárgyalásokhoz kapcsolódik. A közvetlenül vagy közvetve érintett munkavállalói csoportok közé tartoznak például a repülőtéri tűzoltók, a légiközlekedés rendészeti területén dolgozók és a helyi – tartományi – tulajdonban lévő reptérüzemeltető vállalatok számos más alkalmazottja is.

A Ver.di 10,5 százalékos, és legalább 500 eurós béremelést követel. A nyomásgyakorlást a tárgyalások első két fordulójának eredménytelenségével indokolja. A munkaadói oldal 5 százalékos béremelést és 2500 euró egyszeri kifizetést ajánl. A harmadik tárgyalási fordulót március 27-29-én tartják Potsdamban.

(MTI)