Átlagosan 1,8 millió forintot szánnak lakásfelújításra a magyarok

Gazdaság

Átlagosan 1,8 millió forintot szánnak lakásfelújításra a magyarok, a legtöbben festésre és tapétázásra, majd ezután a nyílászárók cseréjére és a fürdőszoba felújítására költenének. A lakáscélú megtakarítással rendelkezők az átlagnál többet fordítanának renoválásra – derül ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. országos reprezentatív kutatásából.

A lakáskassza hétfői közleményében ismerteti: a magyarok többségének, közel 55 százalékának van valamilyen lakással kapcsolatos jövőbeni szándéka, közülük a legtöbben (25 százalék) saját ingatlanjuk felújítását, modernizálását tervezik. A 30-as és 40-es korosztályban a legjellemzőbb, hogy végső otthonként gondolnak meglévő lakásukra, így ebben az életkorban, és az első gyerek megszületését követően válik fontossá a felújítás.

Festésen és tapétázáson a felújítást tervezők 62 százaléka gondolkodik, a második leggyakoribb a nyílászárók cseréje (44 százalék), ezt követi a fürdőszoba felújítása (40 százalék), majd a hőszigetelés (39 százalék), a fűtési rendszer (38 százalék), valamint a padló (37 százalék) és konyha (32 százalék) átalakítása.

A kutatásból az is kiderül, hogy a konyha, az elektromos hálózat és a vízvezeték felújításának terve jobban előtérbe kerül akkor, amikor a renoválás nem a meglévő saját, hanem új lakás vásárlásához kapcsolódik. Átalakítást leginkább a fiatalok terveznek, a húszas éveikben járók változtatnának legnagyobb arányban az alaprajzon, építenének új falakat otthonukba.

A központi régióban élők és a felsőfokú végzettségűek az átalagos 1,8 milliónál nagyobb összeggel számolnak, a lakás-előtakarékossági szerződéssel rendelkezők pedig átlagosan 2,3 millió forintot szánnának a lakás felújítására.