A Magyar Posta minden üzletága növekedett 2016-ban

Gazdaság

A Magyar Posta Zrt. minden üzletágában, így a levél- és csomagforgalom, a csekkbefizetés, a pénzügyi szolgáltatások, valamint a beruházások tekintetében is növekedést ért el tavaly – közölte a Magyar Posta Zrt. szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Magyar Posta Zrt. 2016-ban a tervezettnek megfelelő, 3,8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el.
Az MTI érdeklődésére közölték: a társaság adózott eredménye 3,067 milliárd forint volt, ami az előző évhez képest 8 százalékos csökkenés, a cég értékesítésének nettó árbevétele meghaladta 191 milliárd forintot, egy százalékkal nőtt az előző évhez képest.
A cég tavaly 12 milliárd forint értékű fejlesztést hajtott végre, ezzel 20 százalékkal meghaladta a 2015-ös beruházásait. Az előző évi beszerzések döntő része a járműpark és az informatikai eszközök megújítását szolgálta.
A cég előző évi fejlesztési közül példaként említették, hogy a társaság bevezette többek között a postai ügyintézés felgyorsítására szolgáló online időpontfoglalást, valamint a kiskereskedelmi láncokban működő csekkbefizető automatákat.
A társaság 2016-ban csaknem 20 százalékkal több, mintegy 700 milliárd forintos megtakarítási állományt kezelt, értékpapírszámlával tavaly év végén 54 ezer ügyfél rendelkezett. A Magyar Posta Zrt. ügyfelei tavaly csaknem 232 ezer biztosítási szerződést kötöttek.
Arról is beszámoltak, hogy a Magyar Posta Logisztika (MPL) 2016-ban 17,6 millió csomagot szállított, 1,9 millió darabbal, 12 százalékkal többet mint 2015-ben. Az MPL 35 százalékos piaci részesedéssel a belföldi csomag-, futár- és expresszpiac (CEP) piacvezető szolgáltatója.
A társaság tavaly 625 millió belföldi levelet kézbesített, ez csaknem 1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Hozzátették: tavaly mintegy 210 millió csekket fizettek be az ügyfelek, 2207 milliárd forint értékben, így bár a csekkbefizetések száma csökkent, értékük majdnem 1 százalékkal nőtt.