Felvásárolja a Rába a Rekard csoportot

Gazdaság

Felvásárolja a Rába Járműipari Holding Nyrt. a Rekard csoportot, az akvizíció értéke 700 millió forint.

A kedden Győrben megkötött szerződés értelmében 2021-ben kerül a Rába tulajdonába a hasonló kompetenciákkal és üzleti partnerekkel rendelkező, hajtástechnikai részegységeket és alkatrészeket gyártó győri cégcsoport.
A felvásárlásról szóló dokumentumot azt követően írták alá, hogy a Rába közgyűlése április 11-én jóváhagyta az eljárást.

Az akvizíciós program szerint a Rába az idén megvásárolja a Rekard csoporthoz tartozó Diagonal Valor Kft.-t, valamint a Rekard Hajtómű- és Gépgyártó Kft. 24,9 százalékos részesedését. A Rekard Kft. fennmaradó 75,1 százalékos részesedését pedig 2021-ben szerzi meg.

Pintér István, a Rába Nyrt. elnök-vezérigazgatója az aláírás alkalmából elmondta, hogy az elmúlt 15 évben a futómű, a jármű és az alkatrész üzletágban először a reorganizáció, majd a hitelmentesítés volt a fő feladat, hogy elindíthassanak egy belső modernizációs programot. A 2016-ban indult, 12,4 milliárd forint értékű program várhatóan idén fejeződik be a futómű üzletágban.

Ezt követően nyílt lehetőség a bővítésre, amelyre a Rekard csoport alkalmas – mondta, majd hozzátette, hogy a felvásárlással komoly piaci lehetőségekhez jut a Rába. A két csoport hasonló szegmensben dolgozik, mintegy kilencven százalékban exportra, s hasonló a beszállítói és vevői körük is, így a folytonosság biztosított.
Az elnök-vezérigazgató szerint a felvásárlással megteremtik annak a lehetőségét is, hogy a jövőben újabb akvizíciókat hajtsanak végre.

Szabó Balázs, a Rekard csoport egyik tulajdonosa elmondta, hogy az 1950-ben alapított cég mintegy 180 embert foglalkoztat. Fő profilja hajtástechnikai részegységek és alkatrészek gyártása, portfóliójában a mezőgazdasági gépek hajtóművei mellett súrlódó és hidraulikus kuplungok, kommunális célú járművek hajtóművei és különféle hajtástechnikai alkatrészek – fogaskerekek, kúpkerekek, lánckerekek, ékszíjtárcsák – gyártása szerepel.
A Rekard csoport árbevétele 2017-ben 3,2 milliárd forint volt, a nem végleges adatok szerint pedig tavaly mintegy 30 százalékkal nőtt. Legnagyobb üzleti partnere a Claas, de gyárt a Fliegl, a Krone, a Redexim, a Pottinger, a John Deere, a Cat és a Grimme számára is.

Pintér István korábban ismertette, hogy a felvásárlás zárása vélhetően 2021 harmadik negyedévében fog megvalósulni. A hétszázmillió forint kétharmad részét az első ütemben, egyharmad részét a második ütemben fizeti ki a Rába.

Kitért korábban arra is, hogy az akvizíció azért tart három évig, mert a Rekard Kft., mint kis- és közepes vállalkozás, támogatott futó beruházásokkal rendelkezik, a teljes felvásárlással azonban ez a státusza megszűnne és visszafizetési kötelezettsége keletkezne.

A Rába tavaly 1,197 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, ami 23,7 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A csoport árbevétele tavaly 10,9 százalékkal, 48,632 milliárd forintra nőtt.

Az EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) éves szinten 3,79 milliárd forint lett 2018-ban, 7,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A cégcsoport üzemi eredménye 18,5 százalékkal, 1,751 milliárd forintra mérséklődött tavaly.

Az üzletágak közül 2018-ban a járműalkatrész 7,7 százalékkal, a jármű üzletág 2,2 százalékkal növelte üzemi eredményét, a futómű üzletág üzemi eredménye 36 százalékkal csökkent.