Schanda Tamás – Beszélnünk kell a nyunyókákról

Gazdaság

Folyamatosak a gyerekek biztonságát szolgáló fogyasztóvédelmi ellenőrzések, a gyereknaphoz időzítve idén is célzott laboratóriumi vizsgálatokat végzett a fogyasztóvédelem – közölte Facebook-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap, a gyermeknapon.

Schanda Tamás a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta, hogy idén eddig több mint 140 ezer babát és plüssfigurát ellenőriztek a vámhatáron, és mintegy 350 termék árusítását nem engedélyezték.

Az idei célzott vizsgálatokban 41 játékot ellenőriztek, amelyeknek mintegy felét, 20 terméket ki kellett vonni a forgalomból, mert egészségre veszélyes összetevőt tartalmaztak vagy az apró részek fulladást okozhattak volna – ismertette.

Hozzátette: az ellenőrzött 38-féle, három év alattiaknak szánt gyermekgondozási termékek közül csak egy cumitartó nem felelt meg az előírásoknak, a “nyunyókákat” pedig kivétel nélkül megfelelőnek találták a szakemberek.
A vizsgálatban a hazai gyártók termékei mind biztonságosak voltak – emelte ki az államtitkár, aki szerint ez azt bizonyítja, hogy megéri magyar terméket venni.

(MTI)