Már idén termelhet az új kínai gyár Makón

Gazdaság

Olyan márkáknak is beszállítanak, mint a Coca-Cola. A Benepack alumíniumdoboz-gyártó üzeme 300 embernek adhat munkát a városban és környékén. 30 milliárdos fejlesztés ad újabb lendületet Makó gazdaságának – írja a promenad24.hu.

2024 Makó éve lesz, a város ebben az évben nagyot fog dobbantani – ígéri a térség országgyűlési képviselője. Lázár János építési és közlekedési miniszter nemrég a Rádió 7-ben emlékeztetett: a kormány közreműködésével ipari tőke érkezett a városba, egy nagy kínai gyár települ be, mely idén decemberben már gyártani is akar itt, megkezdődött már a gyárterület kiépítése.

„Hatalmas gyár fog épülni a Makói Ipari Parkban, egy élelmiszer-ipari csomagolóüzem, mely megfelelő munkahelyet biztosít a makóiaknak, s melyben van növekedési potenciál” – vázolta.

Farkas Éva Erzsébet polgármester emlékeztetett: a kínai befektető egy 30 milliárdos gigaberuházás keretében alumínium italdobozokat előállító üzemet létesít a helyi ipari parkban. A tavaly szeptember végi alapkőletétel óta gőzerővel folyik az előkészítő munka. Makó életében kiemelt jelentőséggel bír ez a nagy léptékű gazdasági fejlesztés – szögezte le. Hozzátette, nemcsak a kínai gyár szempontjából fontos, de a további előrelépés lehetőségét is magában hordozza, hogy közel 6 milliárdos kormánytámogatással korszerűsítik és bővítik a Makói Ipari Park közműhálózatát, infrastruktúráját.

„A magyar kormány 5 milliárd 800 millió forintot biztosított az önkormányzat számára az ipari park területén az elektromos-, a víz-, szennyvíz- és a gázhálózat teljes körű korszerűsítésére, bővítésére. A közbeszerzési eljárások folyamatban vannak. A gyárépítés beruházásának megkezdése előtt a szabályok szerint megtörtént a több mint 10 hektáros terület lőszermentesítése, illetve három ütemben végezték, végzik el a régészeti feltárásokat, vizsgálatokat. A felmerült költségeket az önkormányzat megelőlegezte, amit a befektető vissza fog téríteni” – fejtette ki.

2024-ben a világ egyik legnagyobb élelmiszer-ipari cége építi fel gyárát, s kezdi meg a termelést Makón, egy kínai csúcsvállalat. amely olyan márkák beszállítója, mint a Coca-Cola. A Benepack Hungary Kft. új gyártó- és raktárcsarnokának összterülete meghaladja az 55 ezer négyzetmétert. A létesítménynek köszönhetően 300 új munkahelyet is teremtenek a városban és környékén.

(promenad24.hu)

Fotó: MTI/Rosta Tibor