Nem költözött hozzá vissza a nő, ezért megszúrta

Helyi hírek Ország

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2017 októberében N. József vádlottat
emberölés bűntettének kísérlete miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek
végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére zaklatás bűntettében való bűnösségének megállapítása érdekében valamint súlyosításért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és élettársa csaknem 6 évig éltek együtt Szentdomonkoson. A férfi
féltékenykedése miatt azonban az asszony többször hazaköltözött szüleihez,
majd a vádlott kérésére visszatért a férfihoz. 2014 augusztusában a sértett újra
elköltözött. A vádlott ezt észlelve személyesen és telefonon is többször kereste
párját és kérte, hogy térjen vissza hozzá. Az asszony ezt visszautasította,
azonban megengedte a vádlottnak, hogy nála aludjon. A vádlott többször
megfenyegette az élettárást, ha nem megy vissza hozzá, vagy mással létesít
kapcsolatot, megöli. A vádlott megkérte egy ismerősét, hogy vigye el a
sértetthez, aki megengedte, hogy a férfi nála aludjon. A vádlott magával vitt egy
konyhakést, amit az ágy párnája alá dugott, majd befeküdt az ágyba. Újra kérte a
sértettet, hogy költözzön vissza hozzá. Azonban a nő nemet mondott. Ekkor a
vádlott hirtelen rátérdelt a nőre, fojtogatni kezdte, majd elővette a kést és szúró
mozdulatot tett a nő felé, amit a sértett elhárított, azonban a kés a felkarján
izomsérüléssel járó sérülést okozott. Ha a sértett nem fordul el a szúrás elől,
akkor az nagy valószínűséggel szívtájékon érte volna. A vádlott a vér láttán a
kést hátrahagyva, távozott a lakásból. Első nyilvános ülés.