Új alpolgármestert neveztek ki Pécsen

Helyi hírek

Bognár Szilvia és Ruzsa Csaba mellett újabb alpolgármester kezdi meg a munkát a város élén. Nyőgéri Lajos a szociális, népjóléti és lakásgazdálkodás területéért fog felelni, személyét több körös egyeztetést követően választottam ki – tette közzé Péterffy Attila, Pécs polgármestere.

A városvezető koalíció nagy tervekkel és világos koncepcióval indult neki az ötéves ciklusnak a 2019 októberi választások után. A koronavírus két hulláma miatt ebből egy év küzdelmesen, de óhatatlanul úgy telt el, hogy az eredmények, a folyamatok előrehaladása elmaradtak attól, amit elvártam. 

Az előttünk álló 4 év elegendő lehet, hogy befejezzük a programunkat, de ahhoz, hogy a feszített tempót tartani tudjuk, a városvezetési struktúra átalakítására, egy harmadik alpolgármesterre van szükség. Azért a szociális és népjóléti terület kapott most különös figyelmet, mert ez az a szektor, ahol a járvány okán a sürgető, azonnali feladatok a leginkább elvonták az energiát a munka stratégiai részétől.

A rendkívüli jogrend miatt a döntést jogi értelemben polgármesterként egyedül hoztam meg, de mint minden más ügyben, ebben is több körben egyeztettem a városvezető frakciókkal – tette hozzá Pécs polgármestere.