Csaknem négyszázmillió forintból korszerűsítik és bővítik a szentlőrinci óvodát

Helyi hírek

Csaknem négyszázmillió forintos beruházással, javarészt európai uniós forrásból kezdődtek meg a Liszt Ferenc utcai bölcsőde és óvoda felújítási és bővítési munkálatai a Baranya megyei Szentlőrincen – tájékoztatta a megyei önkormányzat az MTI-t.

A Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) támogatásával megvalósuló beruházásban konzorciumi partnerként részt vevő helyhatóság közleménye szerint a 2021 végére megvalósuló fejlesztést a többi közt az indokolta, hogy a kisvárosban szükségessé vált a bölcsődei és óvodai férőhelyek számának a bővítése.

A beruházás részeként szocializációt, mozgásfejlesztést, fejlesztést segítő helyiségek alakítanak ki, szabadidős programoknak lehetőséget biztosító terek, valamint orvosi szoba is létrejön, ahogy új bútorokat is beszereznek.

A fejlesztés érinti az intézmény udvarát is, ahol az általános felújítás mellett gyermek pancsolót, vízpermetezőt létesítenek, emellett bővítik a parkolót is.

A közleményben Őri Lászlót (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnökét idézve azt írták, hogy a családbarát Magyarországot és vidékfejlesztést célul kitűző kormányzati intézkedéseknek köszönhetően megyeszerte nagyszabású bölcsőde- és óvodafejlesztési program zajlik. Mindezek részeként a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban összesen 31 megyei projekt részesült 6,6 milliárd forintos támogatásban.

Nagy Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a közleményben úgy vélekedett, hogy a teljes körű átalakítás és bővítés mellett a beruházás elsődleges célja a családok segítése és a fiatalok helyben tartása a bölcsődei és az óvodai ellátáshoz való hozzáférés javításával.