Bővítik a Rátgéber László Nemzeti Kosárlabda Akadémiát

Helyi hírek

Magyarország az elmúlt években nagy lépéseket tett a sport kultúrájának megteremtése érdekében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a pécsi Rátgéber László Nemzeti Kosárlabda Akadémia bővítésének alapkőletételén.

A közlemény szerint a tárcavezető egyebek mellett a sport kultúrateremtő erejéről beszélt, majd kiemelte, hogy ezért keményen meg is kell dolgozni, s az utóbbi években fontos lépések történtek ennek érdekében.

Rámutatott, hogy egyre több gyerek kezd sportolni, amihez a mindennapos iskolai testnevelés óra is jó alapot ad, minderre pedig jobb és kulturáltabb körülmények között van lehetőség, mint korábban. Emellett szerinte az is fontos, hogy az emberek számos világsztárt testközelből láthatnak, miután Magyarország számos nemzetközi sporteseménynek nemcsak résztvevője, hanem rendezője is.

“Mi, magyarok, szívesen hivatkozunk úgy magunkra, mint sportnemzet. Jó lenne, ha sportoló nemzetként is gondolhatnánk magunkra egyre inkább” – fogalmazott.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a Rátgéber Akadémia 2011-es megalakulásakor meghatározott programnak három alappillére volt: a tömegesítés, a minőség és a modern létesítmény. Ezen a területeken pedig folyamatos az előrelépés Magyarországon.

Hozzátette, hogy Pécsen sorra rekordokat dönt a kosárlabdát választó gyerekek száma. A létesítmény tájékoztatása szerint a városban több mint hatszáz utánpótláskorú gyermek választotta a sportágat óvodás kortól az akadémiai kimeneti korosztályig.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Pécs az európai kosárlabdázás női szakágának egyik fellegvára, így nem is lehetne jobb helyen az akadémia.

MTI/Kiss Dániel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük