Debreceni Irodalmi Napok: politikai helyett szakmai fesztivál

Kultúra

Az érdeklődők többek között találkozhatnak Bereményi Gézával, Grecsó Krisztiánnal, Térey Jánossal vagy Nyáry Krisztiánnal.Komoly funkcióváltáson ment át az elmúlt években a nagy múltú Debreceni Irodalmi Napok (DIN) programsorozata: míg korábban irodalompolitikai jelentőségű volt a rendezvény, később a szakmai jellege erősödött, az idén pedig már fesztivállá szélesedik – közölték a szervezők csütörtökön Debrecenben, az október 19. és 21. között tartandó DIN beharangozó sajtótájékoztatóján.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője emlékeztetett arra: a rendezvény évtizedeken át egyfajta szelep volt az irodalmi életben, amelynek az irodalomtörténet állt a tengelyében.

Szirák Péter, a DIN kurátora hozzátette: az idén színházzal, zenével, múzeumi programokkal “fesztiválosodik a közönségbarát rendezvény”, amelyet október 19. és 21. között rendeznek meg.

Az idei téma – az irodalmi alkotók önértelmezésének és imázsteremtésének vizsgálata, a klasszikusoktól kiindulva a kortárs szerzőkig – olyan kérdésekre is igyekszik választ adni, mint hogy milyen módon alakította nyilvános arculatát Petőfi és Arany, Baudelaire és Kafka, Ady és József Attila, vagy milyen arcélt igyekszik formálni például Grecsó Krisztián, egyáltalán boldogulhat-e egy kortárs író vagy költő imázsépítés nélkül – sorolta Szirák Péter.

A téma két főreferátumát Molnár Gábor Tamás és Keszeg Anna irodalomtörténészek tartják, majd Grecsó Krisztiánnal, Nyáry Krisztiánnal és Péczely Dórával kiegészülve panelbeszélgetés keretében fejtik ki nézeteiket az írói ars poetica és imázs kérdéseiről – jelezte a kurátor.

Lakner Lajos, a debreceni Déri múzeum tudományos igazgatója az irodalmi napok egyik helyszínére, a Debreceni Irodalom Házára hívta fel a figyelmet, amelynek álomszobája, valamint a könyvek-, a látványok- és a játékok terme különleges vizuális élményekkel várja az irodalom kedvelőit.

Gábor-Tóth Ildikó főszervező elmondta, hogy a programsorozat olyan különleges irodalmi csemegéket tartogat az érdeklődőknek, mint a Szabó Balázs Bandájának legújabb előadása vagy Haumann Péter önálló estje.

Az érdeklődők többek között találkozhatnak Bereményi Gézával, Grecsó Krisztiánnal, Térey Jánossal vagy Nyáry Krisztiánnal – fűzte hozzá.

Az Alföld folyóirat szerkesztőségének döntése alapján idén is három alkotó kap Alföld-díjat, a rangos szakmai elismeréseket Aczél Géza főszerkesztő október 20-án este adja át a debreceni Bakelit Kávéházban.