Jól fogynak a Csokonai Színház bérletei

Kultúra

Nagy az érdeklődés mellett zajlik a Csokonai Színház bérleteinek árusítása – tájékoztatott az intézmény sajtóosztálya. Az értékesítés augusztus 3-án kezdődött, s valamennyi bérletház nagy népszerűségnek örvend a közönség körében. A jegy- és bérletrendszerrel kapcsolatban jelentős változás nem várható a 2016/2017-es évadban. Továbbra is megtalálható a kínálatban a kételőadásos mesebérlet, illetve a három előadást tartalmazó ifjúsági bérlet. Előbbivel az 5-10 éves korosztályt, míg utóbbival a 10-14 éveseket várja a Csokonai Színház. A középiskolásoknak  négy-öt előadást kínál a színház, az egyetemistáknak nyújtott hat előadásos bérletek rendszere változatlan.  A két kiemelt bérlet, a Csokonairól elnevezett premierbérlet és a Thuróczy Gyula nevét viselő másodpremierbérlet kilenc előadást tartalmaz majd, míg a további felnőttbérletek hat-hét produkciót kínálnak a vendégeknek.

A nézők egyik kedvenc bérletformája, az „à la carte” rendszerű szabadbérlet is megtartotta a már megszokott négy- illetve hatelőadásos összetételét. A jubileumi évad tiszteletére kiadott 1000, 2000 és 5000 forintos címletű ajándékutalványok még ebben az évadban is megvásárolhatók, illetve beválthatók.

Nem emelkednek a jegy- és bérletárak, illetve a jól ismert kedvezmények is megmaradnak. A diákokat és nyugdíjasokat továbbra is 10 százalékos, míg a csoportokat 20 százalékos engedménnyel várja a Csokonai Színház. A 40%-os kedvezményt az érintettek idén is felhasználhatják.

A jegypénztár az új évadban is a szokásos nyitva tartással várja a vendégeket. A Jegymester rendszernek (www.jegymester.hu) köszönhetően továbbra is működik majd az online jegyértékesítés, ami még könnyebbé teszi a nézők számára a vásárlást. A színház munkatársai folyamatosan elérhetőek telefonon, e-mailen vagy akár személyesen, és igyekeznek személyre szóló megoldást találni minden bérletvásárlónak.

A jegypénztár telefonszáma: 52 455 075. A Szervezési Osztály munkatársait az 52 413 565-ös telefonszámon, vagy a szervezes@csokonaiszinhaz.hu e-mail címen érik el az érdeklődők.

A Szép estéket, Debrecen! évadnyitó gála augusztus 27-én 18 órától kezdődik a Csokonai Színház nagyszínpadán. A nézők az új évad előadásaiból láthatnak majd izgalmas válogatást.