Hatodik alkalommal rendezik meg a Komlói Amatőr Színházi Találkozót júniusban

Kultúra

A tervek szerint tucatnyi – köztük határon túli darabot – válogatnak be a június 4. és 7. között immár hatodik alkalommal zajló Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjába – hangzott el a mecseki városban tartott keddi sajtótájékoztatón.

A rendezvény fővédnöke, Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője, kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy a KASZT lebonyolításához idén 10 millió forintot biztosít kormányzat, emellett további 8 millió forintos pályázati forrás segíti a rendezvény megtartását.

Mint mondta, a kulturális alapellátás mintaprogramjának is tekinthető KASZT mára a Kárpát-medencei amatőr színjátszás első számú seregszemléjévé vált, ez pedig elsősorban a rendezvényt jellemző magas szakmai színvonalnak és a nyitott, érdeklődő, támogató és lelkes közönségnek köszönhető – tette hozzá. Kitért arra, hogy az anyagi biztonságnak köszönhetően a fesztivál off-programjai is egyre színesednek, idén pedig ilyen tekintetben kiemelkedő lesz a találkozó.

A tervezett tizenkét – közöttük több határon túli – versenydarabot mintegy nyolcvan produkcióból választják majd ki április elejéig, a társulatok jelentkezését pedig március 15-ig várják – mondta el Pataki András, a Soproni Petőfi Színház Jászai-díjas igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója. Kitért rá: a KASZT programjain idén 4-5 ezer néző vesz majd részt reményeik szerint.

Fajcsi Ferenc, a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a KASZT főszervezője azt mondta, az elmúlt rendezvények alatt bebizonyosodott, hogy nemcsak a komlóiak, a környező falvakban, városokban élők is szeretik, megbecsülik a fesztivált, és gyakran külföldről is érkeznek vendégek a rendezvényekre.

Polics József, a város polgármestere úgy vélekedett: Komlón nagy igény van arra a minőségi kultúrára, amelyet a KASZT képvisel. Éppen ezért büszke arra, hogy a rendezvény egyre sikeresebb, népszerűbb. Kiemelte: fontos és nélkülözhetetlen a fesztivál számára az a kormányzati segítség, amely a szervezőmunkát anyagiak formájában is segíti.

A KASZT-tal kapcsolatos további részletek, a jelentkezési feltételek megtalálhatóak a rendezvény honlapján, a komlo.hu/kaszt weboldalon.