Az automatizáció veszélyeire figyelmeztető kiállítás nyílik Pécsen

Kultúra

Az automatizáció és az autonóm fegyverrendszerek veszélyeire figyelmeztető kiállítás nyílt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) jogi karán – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.

A jogi kar, az Óriás Nándor Szakkollégium és Stop Killer Robots mozgalom által szervezett Mesterséges intelligencia a háborúban – gyilkos robotok című kiállítás keretében a résztvevők megismerkedhetnek az automatizáció veszélyeivel, információkat szerezhetnek az autonóm fegyverrendszerek használatának kockázatairól és az automatikus döntéshozatalok veszélyeit is megismerhetik.

A tárlaton fényképek, dokumentumok segítségével világítanak rá az automatizált döntések, digitális dehumanizáció veszélyeire, továbbá a területen dolgozó neves aktivisták életét is megismerhetik az érdeklődők – közölték a szervezők az MTI-vel.

A kiállítás szerda esti megnyitóját szakmai előadások színesítik, így – mások mellett – Kis Kelemen Bence, a pécsi jogi kar adjunktusa fog beszélni a gyilkos robotok nemzetközi jogi megítéléséről, ezt követően pedig Katona Illés, az ELTE ÁJK hallgatója a mesterséges intelligencia hadviselésben betöltött szerepéről tart előadást, míg Bíró Dalma aktivista mutatja be a Stop Killer Robots mozgalmat és a kiállítást.

A kiállítás április első hetében zárul.