Esős hétvége elé nézünk

Ország

Északnyugat felől frontrendszer közeledik felénk, amely este el is éri a Kárpát-medencét – tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat. A csapadékzóna két hullámban vonul át felettünk, emiatt éjszaka, valamint holnap napközben is többfelé számíthatunk esőre, záporra. Éjszaka néhol zivatar is kialakulhat.

Ez vár ránk szombaton:

szombatesos

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak késő délután, estefelé szakadozhat fel északon a felhőzet. Egy átmeneti, hosszabb szünetet követően délután újabb csapadékzóna érkezik. Éjszakától a nyugati, északnyugati szél többfelé megerősödik, főként az északi országrészben helyenként viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 8 és 14 fok között alakul.