Meghirdették Az év tanyája díj pályázatot

Ország

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) “Az év tanyája” díj elnyerésére pályázatot hirdetett, amelyre augusztus 31-éig lehet jelentkezni – jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta, az idén indított díjjal a minisztérium a természeti környezettel összhangban lévő, a tájba és az adott térségbe illeszkedő, mások számára is mintául szolgáló tanyát kíván magas szintű elismerésben részesíteni.

Emlékeztetett, hogy a kormány az elmúlt hat évben a Tanyafejlesztési programban hazai forrásból 8,1 milliárd forint támogatást adott 1691 pályázatnak tanyafejlesztésre.
V. Németh Zsolt kiemelte, hogy Az év tanyája fődíj mellett odaítélik a közönség díjat is a legtöbb szavazatot elnyert pályázatnak, voksolni az erre a célra létrehozott Facebook oldalon lehet majd.

Az államtitkár részletezte, hogy Az év tanyája pályázat bírálati szempontjai között szerepel a tanyajelleg megléte, az adott térségre jellemző tájjelleg, a környezetkímélő gazdálkodás, a más tanyákon is alkalmazható fenntarthatóságra törekvés, a nyitott porta, az őshonos és tájjellegű állat- és növényfajták jelenléte.

V. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy ezzel a címmel is szeretnék népszerűsíteni a tanyai életet, amely a XXI. században is vonzó lehet a fiatal gazdálkodóknak, vállalkozóknak.
A pályázatot a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztési és vidékstratégiai főosztályára kell beadni nyomtatott formában vagy elektronikusan az erre a célra létrehozott azevtanyaja@fm.gov.hu email címen, ahol választ lehet kapni a pályázattal kapcsolatos kérdésekre.

A részletes pályázati felhívás megtalálható a kormany.hu honlapon.