Hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy belügyminisztériumi kormánytisztviselőt

Ország

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a Belügyminisztérium (BM) egyik kormánytisztviselőjét, aki közreműködött abban, hogy a tárca vis maior alapjából önkormányzatok jogosulatlanul jussanak forrásokhoz. Az ügyben egy vállalkozó ellen befolyással üzérkedés a megalapozott gyanú – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata és a BM hétfőn az MTI-vel.

Az ORFK közleményében ismertette: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfő reggel fogta el B. Imre 35 éves budapesti kormánytisztviselőt és az 55 éves Sz. Attila táti vállalkozót. A jelenlegi adatok alapján a két férfi önkormányzati vezetőknek ajánlotta fel közreműködését abban, hogy a BM vis maior alapjából jogosulatlanul igényeljenek pályázati forrásokat az önkormányzatuknak, illetve annak terhére végezzenek el az azon a jogcímen jogszerűen el nem számolható munkálatokat.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előállították B. Imrét és Sz. Attilát, gyanúsítotti kihallgatásuk után mindkettőjüket őrizetbe vették.

A BM ugyancsak hétfői közleményében azt írta: a tárca önkormányzati államtitkársága önkormányzati gazdasági főosztálya vagyongazdálkodási és településüzemeltetési osztályának munkatársát vették őrizetbe. Hozzátették: az 55 éves vállalkozó cége végezte azokat a munkálatokat, amelyeket a vis maior alap terhére az érintett önkormányzatok jogszerűen nem számolhattak volna el.

Hangsúlyozták: Magyarországon mindenkire, így a BM munkatársaira, valamint az őket hivatali visszaélésre biztatókra is ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak – “nincs mentesség”. A kormánytisztviselő jogviszonyát soron kívül megszüntetik – közölték.