Hétfőtől lehet jelentkezni a honvédelmi táborokba

Ország

Hétfőtől lehet jelentkezni a honvédelmi táborokba a www.honvedelmitabor.hu weboldalon – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

Azt írták, idén júniustól augusztusig csaknem száz táborban, 135 turnusban táborozhatnak a 12 és 18 év közötti fiatalok. Idén 17 féle különböző honvédelmi témájú tematikából lehet választani az ország mintegy 59 különböző helyszínén.

A HM közleménye szerint idén is változatos programokkal várja a táborokba jelentkezőket a Magyar Honvédség, a tematikus nyári programsorozat több ezer diák számára jelent izgalmakkal és élményekkel teli, aktív nyári elfoglaltságot. Idén a hetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Honvédség a nyári szünetben a 12-18 éves korosztálynak szóló honvédelmi táborokat.

Kiemelték: a táborokban nem katona-növendékeket nevelnek, “a résztvevőknek – azon túl, hogy jól érezzék magukat – semmi kötelezettségük nincs a sereg felé”. Ugyanakkor biztonságos körülmények között, szakemberek irányításával és felügyelete mellett, szórakoztató módon próbálhatnak ki új dolgokat, miközben megismerik saját határaikat, kilépnek a komfortzónájukból.

Mondhatni életük egyik legnagyobb kalandjában vesznek rész, miközben játszva sajátítanak el olyan képességeket és ismereteket, amiket a mindennapi élet során is hasznosítani tudnak majd – írta a tárca.

A diákok a honvédelmi táborokban a sokszínű programokon keresztül betekintést nyernek az általuk választott témakörbe, ám ami ennél fontosabb, a mindennapi gyakorlattól eltérő, szokatlan, újszerű feladatokat is biztosítanak számukra a szervezők, amelyekkel erősítik a csoporton belüli összetartozást, az egymásra figyelést, az “együtt gondolkodást”.  A gyermekek közösségben vannak, kiléphetnek a szürke hétköznapokból, új barátokat szerezhetnek – sorolták.

Hangsúlyozták: a honvédelmi táborok fontos részét képezik a hazafias és honvédelmi nevelésnek, hiszen ezen keresztül a fiatalok betekintést nyerhetnek a Magyar Honvédség és a katonák mindennapjaiba. Kiemelték: a táborok sikere 2016 óta folyamatosan töretlen, a meghirdetett helyek órák, napok alatt betelnek.