Egy vita hevében késsel hátba szúrta feleségét

Rendőrség
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy késsel hátba szúrta feleségét Nádudvaron.

2016. november 16-án 17 óra 30 perc körül Nádudvaron, családi házuk előterében egy férfi veszekedett a feleségével, akit a vita hevében egy késsel kétszer hátba szúrt. Az agresszív férj a helyszínről elmenekült. A nő a szomszédjától kért segítséget. A bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként egy közeli vendéglátóhelyen elfogták és a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 44 éves F. Sándort. A mentőszolgálat munkatársai a sértettet kórházba vitték, az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A nyomozók a helyi férfit gyanúsítottként kihallgatták. Ellene a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást.