Szekrény mögül rángatták ki a debreceni férfit, aki babakocsiból lopott

Rendőrség
A debreceni nyomozók elfogták azt a férfit, akit a budapesti rendőrök kerestek, mert a gyanú szerint babakocsiból lopott.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. november 30-án egy fővárosi sportáruházban egy babakocsiból kivette a csomagtartóban található táskát, amelyben pénz, kulcsok és személyes iratok voltak.

A férfiről a bolt biztonsági kamerája felvételeket készített, ahol jól látszik, hogy a babakocsi mellé lépett, leguggolt, és kiemelte a táskát.

A rendőrség azonosította a feltételezett elkövetőt, a 49 éves debreceni T. Istvánt, aki ellen elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága.

A nyomozók kiderítették T. István tartózkodási helyét Debrecenben. A rendőröknek az élettárs nyitott ajtót 2017. január 10-én 17 óra 50 perckor, aki tagadta, hogy a férfi nála lenne, azonban a lakás átvizsgálásakor a körzeti megbízottak megtalálták egy szekrény mögé bújva. Elfogták, őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 49 éves férfi ellen.