Volkswagenekre szakosodott

Rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói befejezték annak a két férfinak az ügyét, akiket autólopás közben értek tetten.

A 46 éves budapesti Cs. László és társa, a 25 éves gyáli K. Richárd még 2018. november 14-én hajnalban Budapest XI. kerületében, a Dayka Gábor utcában feltört és megpróbált beindítani egy Volkswagent. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói akkor érték tetten őket, amikor Cs. László beült az autóba. A rendőrök a férfit a helyszínen elfogták. Társa futva menekült, és közben egy szeméttárolóba dobta a kabátját, illetve az autófeltöréshez használt eszközöket. K. Richárdot végül pár utcával arrébb fogták el a nyomozók.

Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy Cs. László ugyanezen a napon a XVII. kerületben megkísérelt ellopni egy másik autót is. A férfi letörte a gépjármű kilincsét, de megzavarták, ezért elmenekült a helyszínről, hátrahagyva a megrongált kocsit. Cs. László korábban Budapest III. és XVI. kerületében is ellopott egy-egy Volkswagent, illetve megszerzett két lopott motorvezérlő egységet, amelyeket a rendőrök az ellopott két Volkswagennel együtt megtaláltak és lefoglaltak.

A BRFK Felderítő Főosztály Vizsgálati Osztály nyomozói a 46 éves budapesti férfit két rendbeli lopás bűntett, két rendbeli lopás bűntett kísérlet és két rendbeli orgazdaság vétség miatt, társát egy rendbeli lopás bűntett kísérlet miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.