Az elmúlt 24 óra intézkedései

Rendőrség

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ami súlyos sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 16 személyt fogott el, ebből 13 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három személyt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 15 személyt állítottak elő, ebből négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 14 esetben történt.