Megdézsmálta a rábízott csomagokat a szállító

Rendőrség

A Pécsi Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy csomagküldő cég alkalmazottja ellen, aki a rábízott csomagok egy részét eltulajdonította.

A férfi egy csomagküldő cég alkalmazásában állt gépkocsivezetőként. Feladata volt a cég szolgáltatását igénybe vevő személyek által feladott csomagok szállítása, amire a munkanap elején kapott lista alapján került sor.

A vádlottnak a listán szereplő csomagokat kellett a megjelölt címre kiszállítania, illetve a megjelölt címen kellett átvenni azokat, majd továbbküldés céljából a pécsi depóba szállítani.

A férfi azonban a különböző személyek által rábízott csomagok egy részét eltulajdonította azzal a céllal, hogy azok tartalmát eladva bevételhez jusson.

A férfi 2020 november közepe és december eleje között két hét alatt hat sértettől tulajdonított el csomagokat, melyek között egészségügyi termékek, gumiabroncsok és számítástechnikai eszközök is voltak.

A férfi az egyik sértettnek leszállítandó 10 db nyomtatóból 3 db-ot vett el, melyet a későbbiek során ugyanazon sértettnek akart értékesíteni, aki azonban az áruk cikkszáma alapján beazonosította a tőle ellopott nyomtatókat.

A vádlott közel 2,5 millió forint értékben tulajdonított el különböző árukat.

Az elkövető cselekménye többrendbeli, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Kép: illusztráció.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük