Zaklatás

Rendszeresen zaklatta, személyi szabadságában korlátozta a nőt egy győri férfi

Rendőrség

A férfi nem tudta elfogadni, hogy a nő – ismét – szakított vele, ezért rendszeresen zaklatta, személyi szabadságában korlátozta volt barátnőjét.

A férfit személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt a bíróság korábban három évre próbára bocsátotta. A próbaidő hatálya alatt újabb bűncselekményeket valósított meg, ami miatt a Győri Járási Ügyészség ismételten vádat emelt vele szemben.

A vádirati tényállás szerint a férfi idén tavasszal megragadta a nő nyakát, elvette a kulcsait és a telefonját, majd bezárta a nőt a sértett győri lakásába, ahonnan azt követően engedte ki, hogy a nő beleegyezett a vele való találkozásba. Egy hónappal később újra megjelent a nő otthonánál, ahonnan nem engedte le a sértettet a mélygarázsba. A nő a biztonsági szolgálat értesítésével szabadult szorult helyzetéből.

Egy héttel később a vádlott újra megvárta a nőt a lakásánál, ahol kitépte a sértett kezéből a kulcsait és a telefonját, mire a nő elfutott a helyszínről. Ekkor a férfi utána kiáltott, hogy az autójában találja meg a holmiját. A nő futva indult az autójához, ahol a férfi utolérte, belökte őt az autó hátsó ülésére, lezárta az ajtókat és az autóval elindult a Duna felé azzal fenyegetőzve, hogy a Dunába hajt. A nőt végül azt követően engedte el, hogy megígérte, hajlandó a férfival találkozni.

Mindezeken felül a férfi ebben az időszakban hallgatózott a sértett lakásánál, és az ajtót rugdosva azt követelte, a nő mondja meg neki, kivel beszél telefonon, illetőleg két hónap alatt több mint 500-szor zaklatta telefonon.

Az ügyészség a férfit folytatólagosan elkövetett zaklatás vétségével és folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja. Vele szemben négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Kép: illusztráció.