A Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta azon vádlott elsőfokon kiszabott büntetését, aki jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedett.
A baranyai vádlott a 2019. decemberétől mintegy két éven át az interneten keresztül külföldről rendszeresen rendelt kábítószert, amelynek vételárát kriptovalutában fizette ki. A megrendelt anyagot tartalmazó csomagok postai úton érkeztek a vádlott bérelt lakására. A kábítószer értékesítése céljából az ügyfelekkel egy internetes közösségi oldalon tartott kapcsolatot.
A nyomozó hatóság 2021. decemberében a postai csomagközpontban, valamint 2022. januárjában a vádlottnál tartott házkutatás során további, értékesítésre szánt, jelentős mennyiségű kábítószert foglalt le.
A Pécsi Törvényszék a vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, valamint – egy vele szemben korábban hozott ítélet próbára bocsátást kimondó rendelkezésének hatályon kívül helyezése folytán – garázdaság és testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek. A bíróság az elkövetőt 7 év fegyházbüntetésre ítélte.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítés, illetve felmentés iránt fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárásban – az ügyészi fellebbezés fenntartásával – a vádlottal szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a bűncselekményt az ítélőtábla kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének minősítse.
A Pécsi Ítélőtábla jogerős ítéletével a vádlott által elkövetett bűncselekményt az ügyészi indítványnak megfelelően minősítette, és az elsőfokon kiszabott fegyházbüntetést helybenhagyta.