Meztelen kislányokról készített felvételeket egy pécsi férfi, angliai jelzés alapján fogták el

Rendőrség

Meztelen kislányokról készített felvételeket egy pécsi férfi, gyermekpornográfiával gyanúsítják – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon. A férfit Angliából érkezett jelzés alapján fogták el, a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A közlemény szerint a brit rendőrök azért keresték meg magyar kollégáikat, mert az 50 éves magyar állampolgárral szemben büntetőeljárást folytatnak és felmerült az ügyében magyar sértett is, utóbbi azonosításában, illetve a férfi elfogásában kérték a segítséget.

A gyanú szerint a férfi Blackburnben kiskorú lányokat akart lefotózni, s amikor a mobiltelefonját lefoglalták, olyan 2024-es felvételeket találtak, amelyeken gyereklányok szerepeltek meztelenül.

Mivel egyikük magyarul beszélt, ezért kérték a KR NNI gyermekvédelmi nyomozóinak segítségét az azonosításhoz – tették hozzá. A magyar rendőröknek az elmúlt hónapokban sikerült a sértettet azonosítani, aki a felvétel készültekor mindössze 8 éves volt.

Nem sokkal később, április 27-én elfogták a pécsi férfit, aki munkavégzés miatt éppen a fővárosban tartózkodott; a hátizsákjából több használt lány alsónemű került elő – írták.

A férfit gyermekpornográfia miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomást nem tett, a bűncselekmény elkövetését tagadta. A nyomozás során kiderült, hogy Magyarországon bírósági szakban már folyik ellene másik ügyben is eljárás gyermekpornográfia miatt.

A nyomozók a férfi őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság szerdán el is rendelt – áll a közleményben.

(MTI)

Kezdőkép: illusztráció.