Hamilton hatodszor nyert Silverstone-ban

Sport

A hazai környezetben versenyző Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, így 39 pontosra növelte előnyét az összetettben.

A címvédő és ötszörös világbajnok hatodszor végzett az élen a nagy-britanniai futamon, így Jim Clarkot és Alain Prostot megelőzve az örökrangsor élére állt. Hamilton idei hetedik sikerét aratta, amely egyben pályafutása nyolcvanadik futamgyőzelme volt.

Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc pedig a harmadik. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője egy ütközés következtében csupán a 16. helyen végzett.

A két héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjon győztes Max Verstappen autóján tíz perccel a kezdés előtt, a rajtrácson hátsó szárnyat cseréltek.

Közvetlenül a rajt után csak egy változás történt az élmezőnyben: Vettel megelőzte Pierre Gaslyt. Hamilton a negyedik körben átvette a vezetést az első helyről indult Bottastól, de csapattársa két kanyar után ismét az élre állt.
A tizedik kör után a két Red Bull és a – lágy gumik miatt némileg lelassult – két Ferrari nagyot csatázott egymással: Gasly visszaelőzte Vettelt, de a csapata rögtön ezután kirendelte kerékcserére, majd Verstappen a boxutcában Leclerc elé került, és bár a monacói is visszavette a pozíciót két kanyar után, a folytatásban is csak centiméterek választották el őket egymástól.

A 21. körben Antonio Giovinazzi kicsúszása miatt beküldték a biztonsági autót, ezt kihasználva Hamilton az élre állt, Bottas pedig a második helyre került. A Mercedes-csapatnál villámgyorsan reagáltak, a Ferrarinál épp ellenkezőleg, és mivel késlekedtek Leclerc boxba hívásával, Vettel megint a monacói előtt találta magát.

A biztonsági autó kiállása után a két Mercedes ismét elhúzott a többiektől, Verstappen pedig előbb visszaverte Leclerc újabb támadását, majd megelőzte csapattársát, Gaslyt, és előrelépett a negyedik helyre. A 36. körben Leclerc is elment Gasly mellett, majd néhány perccel később Verstappen megelőzte Vettelt, ám néhány másodperccel később a német pilóta hátulról nekiütközött holland riválisának. Mindketten vissza tudtak térni a pályára, Verstappen az ötödik pozícióban folytatta a versenyt, Vettelnek azonban ki kellett állnia orrkúp-cserére. A Ferrari pilótája tíz másodperces büntetést kapott, aminek semmi jelentősége nem volt, mivel amúgy is a mezőny végére csúszott vissza.

A hajrában Hamilton nem állt ki újabb kerékcserére, Bottas igen, végül mégis a címvédő brit pilóta futotta a leggyorsabb kört, amiért egy bónuszpontot kapott.

A világbajnokság két hét múlva Hockenheimben, a Német Nagydíjjal folytatódik.