A budapesti öttusa-világbajnokság az év versenye

Sport

A még vasárnap is tartó budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokság lett az év legjobb öttusaversenye.

A szervezők az ezért járó díjat a nemzetközi szövetség (UIPM) szombat esti gáláján vehették át.

“Nagyon sok munka van a díj mögött, úgyhogy nagyon büszkék vagyunk rá – idézték a szervezők a vb honlapján a hazai szövetség főtitkárát. – Igazi csapatmunka eredményeként született meg ez a világbajnokság, a támogatóink, rendező partnereink nélkül nem jöhetett volna létre.”

Gallai István kiemelte: “csodálatos otthonra talált ezen a héten az öttusa a Kincsem Parkban, csodálatos helyszínen zajlottak az öttusa- és laser run-versenyek. Megtöltöttük az öttusaarénát, valóságos öttusa- és laser run-fesztivál zajlott az elmúlt napokban, és zajlik még vasárnap is.”

A főtitkár emlékeztetett rá, hogy Magyarország általában tízévente rendez öttusa-világbajnokságot, de a következőt 2027-re tervezi a szövetség, mert akkor lesz száz éve, hogy az első hivatalos öttusaversenyt lebonyolították a Ludovikán.

“Vagyis akkor leszünk százévesek, és szeretnénk ezt a nemzetközi élmezőnnyel együtt ünnepelni” – tette hozzá.
A UIPM gáláját második alkalommal tartották meg, ezúttal a Danubius Hotel Héliában került sor az ünnepi vacsorára.

A 2019-es év díjazottjai:
a legjobb női versenyző: Elodie Clouvel (francia)
a legjobb férfi versenyző: Joseph Choong (brit)
a legjobb junior női versenyző: Rebecca Langrehr (német)
a legjobb junior férfi versenyző: Ahmed Elgendi (egyiptomi)
az év szövetségi kapitánya: Jan Bartu (brit)
a legjobb csapat: Oroszország
a legjobb vegyes váltó: Németország
a legjobb verseny: öttusa- és laser run-világbajnokság, Budapest
a legjobban népszerűsített verseny: világkupa döntő, Tokió
a legtöbbet fejlődő ország: Thaiföld, Peru
a legértékesebb hozzájárulás a sportág fejlődéséhez: Bernhard Petrsuchinski (német)
UIPM Hírességek Csarnoka: II. Albert monacói herceg, a UIPM tiszteletbeli elnöke