Futsal vb-selejtező – A továbbjutás a magyar válogatott célja

Sport

Turzó József szövetségi kapitány szerint a továbbjutás a célja a magyar futsalválogatottnak a jövő héten, az olaszországi világbajnoki selejtezőtornán.

“A házigazda Olaszország kiemelkedik a négyesből, de Fehéroroszország is előttünk áll az európai ranglistán, ugyanakkor képesek vagyunk legyőzni és megszerezni a továbbjutást érő második helyet” – mondta a budaörsi Aramis csarnokban tartott csütörtöki sajtóbeszélgetésen a szakvezető. A csoport negyedik tagjáról, Angliáról úgy vélekedett, hogy noha papíron a leggyengébb a kvartettben, az utóbbi években sokat fejlődött.

Turzó kifejtette, a fehéroroszok nagyon agresszíven játszanak, fizikálisan erősebb játékosok alkotják, ami nem fekszik a magyar csapatnak, de együttese technikai tudásával és megfelelő taktikával igyekszik majd ezt ellensúlyozni. A tréner a sorsolást kedvezőnek nevezte azáltal, hogy a magyarok jövő csütörtökön a szigetországiak ellen kezdenek, majd másnap a fehéroroszok következnek, azaz ideális esetben jövő vasárnap az olaszok ellen már továbbjutóként léphetnének pályára. A keretben ezúttal 14 játékos, köztük három kapus kapott helyet.

“Már csak azért is fontos lenne a továbbjutás, mert a következő Európa-bajnokság selejtezőjének kiemelését a mostani vb-selejtezők alapján készítik el” – mondta az MTI-nek Turzó. A szakember – aki másfél éve dolgozik a kerettel – sok játékost kipróbált, hogy kiderüljön, kire lehet számítani nemzetközi szinten, és úgy érzi, mostanra összeállt a válogatott gerince.

A nyolc kvartett első két-két helyezettje jut az elitkörbe, amelynek végén hat válogatott jut ki a jövő őszi litvániai tornára.

Magyarország még sosem szerepelt vb-n.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.