Kondás: a lehető legerősebb összeállításában játszik majd a Loki a Diósgyőr ellen

Sport

Minden pontra szüksége van a DVSC-nek a bentmaradáshoz, ma este a DVTK ellen kellene hármat szerezni.

Jelenleg így áll a tabella:

Kondás Elemér vezetőedző a klub honlapjának azt nyilatkozta, a Fehérvár elleni találkozón a sorozatterhelés mellett azért is frissítettek a kereten, mert nyolc játékosnak négy sárgája volt, ráadásul Kinyik és Habovda sárga lapos eltiltás, Garba pedig kisebb térdsérülés miatt nem játszhatott.

Két-három naponta vannak a meccsek, és a járvány miatt nem volt az igazi a csapatok felkészülése sem, de akik szerepet kaptak szerdán, megpróbáltak mindent megtenni, hogy jól szerepeljünk. A lehető legerősebb kezdőtizeneggyel állunk ki vasárnap. Egyetlen célunk lehet, a három pontot begyűjteni, hisz fogynak a meccsek és minden egységre szükségünk van. Nem foglalkozunk azzal, milyen formában és állapotban van a Diósgyőr. Csak az lebeg a szemünk előtt, hogy nekünk mik a céljaink, és ezt mindenkinek át kell érezni. Ha a DVTK játékát nézzük, Hasani és Kiss révén gyors szélsői vannak, de kreatív futballista például Molnár, Rui Pedro és Márkvárt is. Egy dolog érdekel bennünket, hogy gólokat szerezzünk, hisz csak akkor tudunk nyerni!

– mondta Kondás.