Tőzsér Dániel, a DVSC sportigazgatója

Tőzsér: idén a bentmaradás a cél

Sport

Jól kezdte az NB I-es szezont az elsőosztályba frissen visszajutó DVSC, de az utóbb két mérkőzésen – a ZTE ellen itthon, a Fradi ellen idegenben – vereséget szenvedett a csapat. A klub célkitűzéseiről beszélt a dvsc.hu-nak adott interjújában Tőzsér Dániel sportigazgató.

Felemásra értékelem az első meccseket. Jól kezdődött a bajnokság, három összecsapás alatt öt pontot szereztünk, majd jött a Zalaegerszeg elleni fiaskó, ami mindenkinek fáj. A Fradi ellen tisztes helyállást tanúsított a csapat, de be kell látni, a zöld-fehérek jelenleg jócskán előttünk állnak. Soha nem voltam a kifogások embere, de nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy jelen pillanatban kilenc sérültünk van. Azt gondolom, ezt a legnagyobb csapatok is megéreznék, szóval azon vagyunk, hogy minél előbb visszatérjenek a maródiak

– vázolta a helyzetet Tőzsér.

A klub jelenlegi célja a stabilizáció, annak érdekében, hogy megőrizzük NB I-es tagságunkat – mondta. Úgy látta, a ZTE elleni meccset  pszichésen könnyebben vették a játékosok, de ez ezen a szinten már nem fér bele. A Fradi viszont sokkal előrébb tart, így a 4-2-es vereség tisztes helytállásnak számít.

Tőzsér Dániel nem érzi úgy, hogy gödörben lenne a csapat, de az természetes, hogy a vereséget követően nem a legboldogabbak a futballisták.