Gálfi Dalma teniszező

Gálfi Dalma: már túlteljesítettem az idei célomat

Sport

Máris túlteljesítette idei célját Gálfi Dalma, aki Babos Tímeát megelőzve hétfőn a legjobb magyar női teniszezővé lépett elő.

Női tenisz-világranglista – Gálfi és Udvardy is megelőzte Babos Tímeát

A 23 éves Gálfi azzal ugrott a 138. helyről a 125-ödikre a hétfői világranglistán, hogy vasárnap döntőt vívott egy valenciai, 80 ezer dollár összdíjazású ITF-tornán. A fináléban attól az olasz Martina Trevisantól (66.) kapott ki 4:6, 6:4, 6:0-ra, aki az előző héten a karlsruhei negyeddöntőben is legyőzte őt.

“Ez a meccs teljesen más volt a németországihoz képest, hiszen egy döntőről beszélünk” – nyilatkozta az MTI-nek a balatonfüredi játékos. “Nagyon színvonalas mérkőzést játszottunk, a harmadik szettben sajnos túl jó volt Martina, kicsit olyan érzésem volt, mintha a fallal játszanék, mert egyáltalán nem hibázott. De tanulunk es megyünk tovább!”

Ami az idei áttörést illeti, Gálfi felidézte, hogy komoly hátsérüléssel kezdte az évet, és emiatt nem is versenyezhetett az első négy hónapban.

“Utána csak örültem, hogy tudok játszani, viszonylag fájdalommentesen. Amikor jöttek az első megnyert meccsek, akkor tűztem ki célul a top 150-et az év végére. Most ezt túl is teljesítettem” – fogalmazott a 2015-ös US Open junior bajnoka, majd rátért a 2021-ből hátralévő hónapokra: “Az ősszel még jó pár versenyen tervezek indulni, szeretnék játszani amennyit csak tudok, és amennyit a fizikai állapotom enged. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg!”

Az idei US Openen élete első Grand Slam-főtábláján szerepelt Gálfi Dalma a távolabbi terveiről is mesélt:
“Abszolút a céljaim között szerepel, hogy januárban alanyi jogon indulhassak az Australian Open főtábláján, ezért is próbálok meg minél több versenyt játszani, de ha esetleg nem sikerül, akkor sem történik tragédia. Akkor megpróbálom megismételni a US Openen nyújtott teljesítményemet, illetve akár megkoronázni egy-két győzelemmel a főtáblán” – tette hozzá a legjobb magyar női teniszező, aki első WTA-főtáblás meccsét nyerte meg júliusban Budapesten, és az elődöntőig menetelt a hazai tornán.

Fotó: MTI/Illyés Tibor