NB I: Joao Janeiro távozik Kisvárdáról, a DAC edzője lesz

Sport

Távozik a Kisvárda labdarúgócsapatának kispadjáról Joao Janeiro, és a Dunaszerdahelynél folytatja edzői pályafutását.

Az OTP Bank Ligában meglepetésre sokáig éllovas, jelenleg harmadik kisvárdai klub a honlapján jelentette be, hogy a szerda délelőtti edzést még a portugál szakember tartotta, a délutáni előtt viszont elköszönt a csapattól.
Révész Attila klubigazgató elmondta, “Joao Janeiro jelezte a szándékát, hogy számára nagy a lehetőség, abban az értelemben is, hogy a családjával együtt tudna lenni, hiszen az új állomáshelyén van portugál nyelvű iskola, ahol a gyermeke iskolába járna, és így együtt lehet a család”.

“Nem titok, ez a klub a Dunaszerdahely, a DAC, amely az anyaországban a legnépszerűbb határon túli klubnak számít, ezért érzelmi síkon is meg tudtak szólítani bennünket, és a két klubnak sikerült egymással megegyezni, illetve a későbbi együttműködés reményében is engedtünk a kérésüknek” – tette hozzá.

Joao Janeiro csütörtökön távozik is Kisvárdáról. A szerda délutáni edzést – amint az a klub honlapján olvasható – a naptári évből hátralévő öt bajnoki mérkőzésre a vezetőedzőként megbízott Erős Gábor tartotta.

“Az ő ilyen jellegű szerepvállalása alatt lesz időnk megtalálni az új esztendőre a következő vezetőedzőnket. Az asszisztensedzői feladatokkal pedig az U19-es csapatunk eddigi szakvezetőjét, Gerliczki Mátét bíztuk meg” – folytatta Révész Attila. A klubigazgató később az M1 csatornának úgy nyilatkozott, hogy a DAC szimpatikus csapat, és a megállapodás megkötésekor figyelembe vették azt is, hogy Joao Janeiro a váltással előrébb léphet, majd hozzátette, ebben az üzletben mindegyik fél jól járt.

A váltással kapcsolatban azt mondta, Erős Gábor kinevezésével szakmai törés nem fog bekövetkezni, ugyanakkor a megbízott edzőnek nincs pro-licence, a jelenlegi MLSZ-szabályozás pedig hatvan napig ad lehetőséget arra, hogy ebben a pozícióban dolgozhasson.

Fotó:  MTI/Czeglédi Zsolt