Már a 30. Karácsony Kupát szervezi idén a debreceni OIasz Focisuli

Sport

Idén 30. alkalommal rendezi meg a DHSE Olasz Focisuli a Karácsony Kupa nemzetközi gyermek  labdarúgó utánpótlás tornát. 

A tornán mérkőzések mind a két napon Debrecenben, az Oláh Gábor utcai Stadionban, a G4  Sportcsarnokban, az Agrár pályáján lesznek. 8 évestől 16 éves korig, 6 kategóriában, 100 csapat jelentkezett. A résztvevők között többek között akadémiai csapatok, úgymint a DVSC Labdarúgó  Akadémia, MTK Budapest, Mészöly Focisuli, Nyíregyházi Bozsik József Labdarúgó Akadémia lesznek.  Emellett külföldi egyesületek képviseltetik magukat, mint például a Marosvásárhelyi SE (RO), a TS  Tramwaj Krakow (PL), KFC Komárno (SK), Victoria Carei (RO), Celta Academy Brasov (RO), LPS Bihorul  Oradea (RO), FC Minaj (UA), DUFC Mizhhirya (UA), FS Szinay Munkács (UA). 

A két napos rendezvényen több mint 100 mérkőzés lesz. Külön meg kell említeni, hogy a Debrecen Sportcsarnokai, illetve Debrecen színvonalas szálláshelyei (panziók és hotelek) segítik az UEFA által is  elfogadott labdarúgó tornát. 

A csapatok és kísérőik három, és néhányan még több napot is eltöltenek Debrecenben, hogy a sport  mellett megismerkedjenek a várossal, a helyi kulturális élettel, élvezzék a Karácsonyi vásár, illetve az  Aquaticum Élményfürdő szolgáltatásait. 

A selejtezők 2021. december 11-én, szombaton egész nap zajlanak majd. A kategóriadöntők és a  helyosztók 2021. december 12-én, vasárnap 08:00 és 16:00 között lesznek. 

Idén a koronavírusra való tekintettel az egyes kategóriáknak, a helyosztó mérkőzések végeztével  hirdetünk eredményt, hogy elkerüljük a nagyobb csoportosulásokat.  

A tornán egyre több a visszatérő vendég, akik más időszakokban is felkeresik Debrecent és környékét. Ez a turizmus szempontjából is fontos Debrecen számára.

Fotó: olaszfocisuli.hu