Komoly célokkal indul neki a szezonnak a DVSC kézilabdacsapata

Sport

A gazdasági háttérről és a szponzorok csapathoz való kötődéséről is szó esett szezonnyitó sajtótájékoztatón.

Papp László polgármester arról beszélt, hogy az elmúlt években folyamatos építkezés jellemezte a DVSC kézilabdacsapatát.

A klub mind gazdaságilag, mind szakmailag fejlődik évről-évre, ez nagy mértékben köszönhető a klubvezetésnek. Eljutottunk oda, hogy nagyon erős összefogás áll a DVSC SCHAEFFLER mögött, s ez ad stabil gazdasági alapot a szakmai munkához. A klub partnerei éves szinten 180 millió forintos támogatást nyújtanak, ami jelentősen több, mint a város támogatása, s ez az optimális helyzet. Az elmúlt szezonban megszerzett bronzérem ennek az eredménye, s reméljük az előttünk álló szezonban is hasonlóan sikeres lesz a DVSC SCHAEFFLER. Fontos, hogy a klub jelentős mértékben támaszkodik a saját nevelésű játkosokra, hiszen fontos az emocionális kötődés

mondta a városvezető.

Azt is hozzátette, “az idei szezont megelőzően már elmondhatjuk, hogy a DVSC Kézilabda Kft. összességében közel 50 debreceni, vagy Debrecenhez köthető céggel, vállalkozással áll szponzori kapcsolatban. 20 partnerünkkel már több mint 5 éve dolgozunk együtt, megszakítás nélkül. Támogatóink között ugyanúgy megtalálhatók a multinacionális vállalatok (FAG Magyarország Ipari Kft., Manz Hungary Kft), mint a magyar nagyvállalatok (OTP Bank Nyrt., Globus Konzervipari Zrt.) illetve a helyi cégek, vállalkozások (Ász Vendéglátó és Parképítő Kft., Debrecen Autóház Zrt.)”.

Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője vázolta a célokat:

a harmadik hely megszerzése a bajnokságban, ez alapozhatja meg, hogy a csapat évről-évre az EHF Európa Liga csoportkörében szerepeljen. Az előttünk álló szezonban szeretnénk továbbjutni a csoportkörből. Emellett hét válogatott kerettagunk van, szeretnénk, ha a magyar válogatott kijutna a 2024-es párizsi olimpiára s ott minél több debreceni játékos szerepeljen.”