Busai Attilát hat évre eltiltották a labdarúgástól a bíró megveréséért

Sport

A bíró bántalmazásért Busai Attila, az NB III-as BKV Előre játékosa hatéves eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi ülésén.

A Ferencvárossal bajnok és háromszor kupagyőztes középpályás az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a Kisvárda II. elleni vasárnapi mérkőzésen kiállítását követően a pályán, majd a találkozó lefújása után a pályán és az öltöző felé vezető úton is rátámadt a játékvezetőre, akit lefejelt és ököllel is megütött. A bíró utóbbi támadásnál elesett, a lábát és a csípőjét is megütötte.

“Ez a magatartás összeegyeztethetetlen a labdarúgás alapelveivel, valamint az emberi viselkedés alapvető normáival. A fegyelmi bizottság ezért olyan büntetést szabott ki, amely kétszeresen meghaladja a fegyelmi szabályzat vonatkozó pontjában rögzített tételkeret felső határát” – olvasható az MLSZ indoklásában. A 2-1-es kisvárdai győzelemmel zárult találkozón a 34 éves futballista mellett további két hazai játékost kiállított Büki Gábor játékvezető, illetve ifj. Albert Flórián vezetőedzőnek is piros lapot adott, utóbbit három mérkőzésre tiltották el.