Illovszky Dominik

Az elődöntőben kiesett a magyar férfi 4×100-as váltó

Sport

Az előfutamban a hatodik lett, így nem jutott be a döntőbe a férfi 4×100-as váltó a budapesti atlétikai világbajnokságon pénteken.

A magyar csapat az első futamban kapott helyet, továbbjutást az első három hely mellett a további két legjobb idő ért. A négyes első embere Illovszky Dominik volt, aki a hatos pályán a japán és a jamaicai futó között rajtolt, de ebben a futamban indultak a két 100-as világbajnokkal, Christian Coleman-nal és Fred Kerley-vel felálló amerikaiak is. Illovszky Boros Bencének adta át a váltóbotot, majd Szabó Dániel következett, Pap Márk pedig 39.55 mp-es eredménnyel ért célba, ami a váltó idei legjobbja. Ezzel a magyar kvartett hatodik lett, mivel a németek és a hollandok is rontottak. A futamot az amerikaiak nyerték 37.67 mp-cel, a világ idei legjobbjával.

Összesítésben a 13. helyet szerezte meg a hazai váltó. A csapat tagjai eltérően értékelt a váltó teljesítményét, amíg Boros Bence kissé kritikus volt, addig Szabó Dániel és a sérülések miatt idén alig versenyző Pap Márk szerint jó futást produkálta a magyar staféta. “Szerintem három-négy tizeddel jobb idő volt bennünk, de én mindig elégedetlen vagyok a futásokkal, ezt tudják rólam a srácok. Ebben nem is értünk egyet sajnos” – nyilatkozta Boros a magyar újságíróknak. – Tudom, hogy ennél több van bennünk, de ez most ilyen lett. Holnapra kialszom és megyünk tovább.”

“Én azt gondolom, hogy ezzel a futással teljesen elégedettek lehetünk” – vette át a szót Szabó Dániel. – “Úgy jöttünk ide, hogy élvezzük a futást, élvezzük, hogy itt lehetünk, a nézősereget, a hatalmas drukkolást, ami a magyaroknak szól. Kicsit vissza is kellett fogni magunkat, nehogy túlteljünk adrenalinnal. Elégedett vagyok, mert tudom, hogy rengeteg van még ebben a futásban, de büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Az az igazság, hogy ritkán futott magyar staféta 40 másodperc alatt az elmúlt időszakban, mi pedig idén háromszor is megcsináltuk.” “Nekem sérülések nehezítették a szezonomat, a vb-re szerencsére össze tudtam kapni magam, amennyire lehet” – mondta Pap. – “Futottunk mint az őrültek, ahogy csak tudtunk. Én elégedett vagyok.”