Cselik Bence a hazai korfball szövetség új elnöke

Sport

Cselik Bencét választották meg a Magyar Korfball Szövetség elnökévé.

A hazai szövetség hétfői beszámolója szerint a Bóné Zoltánt váltó sportvezető négy évre kapott megbízást és elsődleges célja a sportág egyetemi népszerűsítése, valamint a szakemberképzés.

“Mindezeken túl nagyon fontos a láthatóság is. Ezen nagyot lendíthet áprilisban a válogatott kijutása a soron következő, Kínában sorra kerülő Világjátékokra, melyre jó esélyeink vannak. Reméljük, hogy a korfball egyre nagyobb nyomot tud hagyni az előttünk álló időszakban a magyar sportpalettán” – mondta Cselik.

A korfball a világ egyetlen koedukált labdajátéka, a kosárlabdához hasonlít, a labdát – felnőttek esetében – 3,5 méter magas állványra rögzített gyűrűbe kell bejuttatni.

(MTI)