A Bizottság várja a Transgaz által vállalt kötelezettségekkel kapcsolatos észrevételeket

Világ

Az Európai Bizottság felkéri az érintetteket, hogy nyújtsák be észrevételeiket azokkal a kötelezettségekkel kapcsolatban, melyek teljesítését a Transgaz – a Romániában a gázszállítási infrastruktúrát üzemeltető, állami ellenőrzés alatt működő vállalat – azért ajánlotta fel, hogy elhárítsa a Romániából más tagállamokba exportált földgáz szabad áramlásával kapcsolatos versenyjogi aggályokat. A vállalni tervezett kötelezettségek elsősorban azt célozzák, hogy lehetővé váljon a földgáz exportálása Romániából Magyarországra és Bulgáriába.

2017 júniusában hivatalos vizsgálati eljárás indult az ügyben, amelynek fényében a Bizottságnak aggályai vannak azt illetően, hogy a Transgaz a földgáz Romániából történő exportálásának korlátozása révén megsértette-e az uniós versenyjogi szabályokat. Az vélelmezhető ugyanis, hogy ilyen jellegű korlátozás valósult meg a gázexportálásra szolgáló infrastruktúra kiépítésének késleltetése révén, továbbá azáltal, hogy megemelték az összekapcsolási díjak összegét, aminek következtében a gázexportálás olyan tevékenységgé vált, mely kereskedelmileg nem fizetődik ki. Ha megvalósultak, az említett cselekmények ellentétesnek minősülnek azokkal az uniós versenyjogi szabályokkal, amelyek tiltják a piaci erőfölénnyel való visszaélést.

A Bizottság versenyjogi aggályainak eloszlatása céljából a Transgaz felajánlotta, hogy kötelezettségeket vállal, melyek révén – az eddigiek folyamán első ízben – biztosítani lehetne kereskedelmileg észszerű exportkapacitások rendelkezésre állását Romániában. A Transgaz többek között vállalná, hogy évente 0,1 milliárd köbméterről 4 milliárd köbméterre növeli a magyarországi és bulgáriai rendszerösszekötési pontokon biztosított exportkapacitásokat.

Az Európai Bizottság összefoglalót tesz közzé azokról a kötelezettségekről, melyek teljesítését a Transgaz felajánlotta. A Bizottság minden érdekelt felet felkér arra, hogy a közzétételtől számított négy héten belül nyújtsa be a kérdéses kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos észrevételeit. Ezek fényében a Bizottság végleges álláspontot alakít ki azt illetően, hogy a vállalni kívánt kötelezettségek megfelelő választ jelentenek-e a felmerült versenyjogi aggályokra.