Római kori város maradványait tárták fel régészek Alexandria óvárosában

Világ

Egy kiterjedt római kori település maradványait tárta fel egy egyiptomi-lengyel régészcsoport Alexandria óvárosában, az egyik ház belsejében egy nagyon jó állapotban fennmaradt mozaikpadlóra bukkantak.

Musztafa Vaziri, az egyiptomi legfelső régészeti tanács főtitkára az al-Ahram egyiptomi napilap honlapjának elmondta, hogy a mozaikpadló felfedezése nemcsak az ezen házakban élők gazdagságát mutatja, hanem azt is, hogy milyen népszerű volt a mozaik művészet Alexandriában.

A település a 4. és 7. század közötti időszakban virágzott, a régészek találtak egy kisebb színházat, egy hatalmas fürdőt és 22 előadóterem páratlan csoportját, amely valószínűleg egy ókori egyetem maradványa lehet – közölte Ajmán Asmavi, a tanács ókori egyiptomi részlegének vezetője.

Gregorz Majcherek, a Varsói Egyetem régésze, a feltárás vezetője elmondta, hogy az elmúlt évek térségbeli feltárásai a római kori Alexandria eddig nagyjából ismeretlen épületeire összpontosultak. A korszak épületeiről közismert, hogy gazdagon díszítettek, amit a feltárt mozaikpadló is megerősített.

A többszínű mozaik fő négyzete hat hatoldalú elemből áll, amelyek lótusz virágokat ábrázolnak.
A lengyel régészeti misszió Alexandria óvárosában 1960 óta végez feltárásokat együttműködve az egyiptomi régészeti tárcával.