Katar frissen kinevezett miniszterelnöke elsőként Szijjártó Pétert fogadta Dohában

Világ

Katar frissen kinevezett miniszterelnöke, Mohammed Al-Thani elsőként Szijjártó Pétert fogadta Dohában – számolt be a külgazdasági és külügyminiszter a hivatalos Facebook-oldalán kedden.

Az ENSZ legkevésbé fejlett országokkal foglalkozó, Dohába kihelyezett konferenciáján résztvevő tárcavezető bejegyzésében azt írta: Mohammed Al-Thani miniszterelnök mintegy öt perccel az eskütétele után fogadta.

“Megindultam a dohai konferenciaközpontból, hogy találkozzam jóbarátommal, Mohammed Al-Thani külügyminiszterrel, de mire ideértem, már Mohammed Al-Thani miniszterelnök fogadott, méghozzá első vendégként, mintegy öt perccel az eskütétele után. A miniszterelnök-csere professzionálisan, gyorsan, nagyobb előzetes hírverés nélkül zajlott le”

– olvasható Szijjártó Péter bejegyzésében.

A katari-magyar együttműködésnek innentől kezdve tehát a legmagasabb szinten van pártfogója, így még jobbak a kilátásaink arra, hogy a katari LNG-gáz belátható időn belül hozzá tud járulni hazánk energiabiztonságához – írta a külgazdasági és külügyminiszter, aki gratulált a futball világbajnokság sikeres megrendezéséhez és ahhoz, “hogy rá tudtak cáfolni mindenfajta előítéletre és nagyképű lesajnálásra”.

(MTI)

Kezdőkép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert (j) fogadja Katar frissen kinevezett miniszterelnöke, Mohammed asz-Száni Dohában 2023. március 7-én. MTI/KKM