Szálloda

Szállás.hu: már van érdeklődés az augusztusi szállások iránt

Wellness

Április-májusra ugyan még nincs foglalás a Szállás.hu rendszerében, augusztus iránt viszont már van érdeklődés – közölte a szállásfoglaló oldal saját adatai alapján.

A Szállás.hu szinte minden partnere rugalmas feltételeket vezetett be, így például előleg nélkül foglalhatók, lemondhatók, átfoglalhatók a szállások. A szakemberek azt javasolják azonban, hogy az utazást tervezők inkább olyan típusú szálláshelyeket keressenek, ahol elszigetelten, önmagát ellátva üdülhet a vendég. Ezek az úgynevezett “Robinson” típusú szálláshelyek jellemzően a településektől messzebb eső önálló házak, erdei apartmanok.

Szigetvári József, a Szallas.hu-csoport vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: bár a jelenlegi helyzetben a Szallas.hu is az otthonmaradást támogatja, az augusztusi és őszi időszak már kedvező lehet az utazók számára. Úgy látja, hogy a járvány okozta válság után szélesebb vendégkört kell kiszolgálniuk a szállásoknak, ebben segíthet az akadálymentességi tanúsítvány megszerzése. A növekvő keresletet valószínűleg kevesebb szállásadó fogja kiszolgálni, ugyanis a cégvezető szerint nem minden szálláshely nyit majd ki újra. A kínálatban maradó szálláshelyeknek viszont lépést kell tartani a vendégek igényeivel – mondta.
Március végétől a korábbi önbevallásos alapon működő “akadálymentes” szűrőt európai tanúsító védjegy és egy részletes akadálymentességről szóló szűrőrendszer váltotta fel. 

Tavaly az oldalon leadott keresések szerint 25 ezer vendég használta az akadálymentes szűrőt, ami nagyságrendileg 1,4 milliárd forint értékű foglalást hozott – mondta a vezérigazgató.

Az új fejlesztéssel a felhasználók a kerekesszékeseknek, vakoknak, gyengénlátóknak, siketeknek, nagyothallóknak, kognitív zavarral élőknek, segítő kutyával érkezőknek ajánlott szálláshelyekre is szűrhetnek.

MTI