Schobert-Rubint házaspár

Újra összeházasodik Schobert Norbi és Rubint Réka

Bulvár

Húsz év házasság után “megerősíti szövetségét” az ország legismertebb fitnesz házaspárja.

Rubint Réka a közösségi oldalán árulta el követőinek, hogy gyűrűt kapott Schobert Norbitól.

A következő 20 évre is: IGEN

– kezdte posztját Réka, majd úgy folytatta, hogy reméli, az azt követő 20 évre is, ha Istentől egészséget és erőt kapnak. A fitneszlady elmesélte, hogy a gyűrűt pénteken kapta meg Norbitól. Férje randizni vitte, oda, ahol először találkoztak 2001-ben.

Én épp mozijegyet vettem, egy térdig érő pulóverben, sportcipőben le-föl “futkároztam”, intézkedtem. Ő ekkor egy dekoratív hölggyel vacsorázott, de a szeme sarkából mégis engem nézett

– idézte fel a napot, amikor ő és Norbi először pillantották meg egymást. Akkor még nem tudták, hogy ebből az összepillantásból egy közös élet lesz. 21 éve vannak együtt, szeptemberben lesz 20 éve, hogy házasok, így akkor – ahogy Réka fogalmaz – “megerősítik majd a szövetségüket”.

Réka a Norbitól most kapott gyűrűből is megmutatott egy részletet Instagramján.