Élsportolók és segítőik találkozója

Egyetem

Az országban egyedülálló formában működik a Debreceni Egyetemen a legkiemelkedőbb sportolókat támogató mentorprogram.

A Debreceni Egyetemre felvételt nyert olimpiai és Universiade sportágak korosztályos és válogatott sportolóit, az Egyetemi Világbajnokságon érmet szerezett, valamint a Héraklész Csillagprogramban érintett élsportolókat segíti a tanulás és sportolás összehangolásában az a mentorprogram, melynek résztvevői március 17-én osztották meg egymással tapasztalataikat.

Tizenöt élsportoló hallgató – többek között Risztov Éva, Senánszky Petra, Biczó Bence és Mihály Kata – vesz részt a pályázati támogatásból létrejött programban, melyben mentortanárok és a napi egyetemi ügyekben segítő tutorok, egyetemi csoporttársak támogatják a versenysport és a felsőfokú tanulmányok egyidejű előrehaladását. Minden sportolónak saját tutora és mentora van.

Jávor András rektorhelyettes, a mentorprogram vezetője a találkozón kiemelte: több mint egy éve sikeresen működik a Debreceni Egyetemen ez a rendszer, ami annak is köszönhető, hogy az egyetem vezetése minden lehetséges eszközzel támogatja a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség szakmai programjában megfogalmazott élsportolói „Kettős életpályamodell” megvalósítását.

A találkozón a mentorok hangsúlyozták, hogy a felkérés számukra megtiszteltetés, és a feladat mind a részükről, mind pedig a mentorált sportolók és a tutorok részéről egyfajta kötelezettséget jelent annak érdekében, hogy az élsportolók sikeresen tudják teljesíteni a tanulmányi követelményeket és a Debreceni Egyetem képviseletét a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség által szervezett Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságon, valamint egyéb sportversenyeken. Tapasztalataik szerint az együttműködés sikeressége nagymértékben függ a folyamatos kommunikációtól és a bizalomtól, amely elengedhetetlen feltétele annak, hogy a mentorált sportoló a felmerülő problémákkal megkeresse őket. Az eltelt időszakban kevés esetben kellett beavatkozniuk, ami azt bizonyította, hogy a sportolók a magas szintű sportteljesítmény mellett a tanulásra is hangsúlyt fektetnek. A sportolók részéről elhangzott: szerencsésnek tartják magukat, hogy bekerülhettek a mentorprogramba és szükség esetén segítséget kaphatnak ahhoz, hogy a tanulmányokkal kapcsolatosan felmerülő problémáikat meg tudják oldani.

unideb.hu