Drogok

Családi vállalkozásban terjesztették a drogot Pécsen

Rendőrség

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt egy bűnszövetség 13 tagjával szemben, akik Pécsen terjesztettek új pszichoaktív anyagot és kábítószert.

A vád szerint a vádlottak rokoni, ismerősi kapcsolatban állnak egymással, 2019 márciusától 2020 augusztusáig értékesítettek új pszichoaktív anyagot és kábítószert Pécsett.

A kereskedői hálózatot úgy építették fel, hogy két férfi –apa és fia- szerezte be az anyagokat, vádlott-társaik egy részét a beszerzett anyagok elrejtésével, másokat pedig az anyagok terjesztésével bízták meg anyagi juttatás fejében.

Az egyik terjesztő férfi saját „hálózatot” épített fel, a terjesztésbe rokonait, köztük fiatalkorú sógorát is bevonta, egy másik vádlott pedig feleségével együtt végezte az értékesítést.

Az egyes vádlottaknak a kábítószer és az új pszichoaktív anyagok értékesítéséből 150.000-77.600.000 forint bevételük származott.

Az ügyészség –többek között- bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja a terjesztőket.

A vádlottak terhére rótt bűncselekmények közül a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.

A Pécsi Járási Ügyészség valamennyi felnőtt vádlottal szemben szabadságvesztés kiszabását indítványozta, három vádlottal szemben a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére irányuló indítványt tett. A fiatalkorú vádlottal szemben az ügyészi indítvány felfüggesztett fiatalkorúak fogháza és pártfogó felügyelet. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendeljen el vagyonelkobzást a bűncselekmény elkövetése során szerzett vagyonra.

Kép: illusztráció.