Debreceni párbajtőr-siker Szolnokon

Sport

Szolnokon rendeztek kadét és junior női párbajtőr válogatót. A debreceni vívók jól teljesítettek, különösen Fekete Laura, aki már a csoportkör után második kiemeltként indulhatott neki az egyenes kieséses szakasznak. A fiatal párbajtőröző szoros asszók után jutott el a döntőig, útközben még a világbajnoki ezüstérmes Nagy Kingát is megverte (15:13). A fináléban végül Molnár Petra, a Tata versenyzője 13:7-re nyert. Vértesi Lili érte el a második legjobb eredményt, hiszen a 10. helyen végzett.

A junior válogatón is jól teljesítettek a debreceni párbajtőrözők és a csoportküzdelmek során, a kadét versenyen is remekül teljesítő Vértesi Lili negyedik kiemeltként a legjobb 32 között kezdhetett. A DHSE párbajtőrözője végül a nyolcaddöntőig menetelt, ahol egy tussal kapott ki a Balaton versenyzőjétől, Felker Adrienntől (14:13). A második legjobb eredményt Fedor Tamara érte el, ő a 22. lett.

A Debreceni Honvéd Sport Egyesület kerekesszékes vívói is bevetésen voltak a hétvégén, mégpedig az egri világkupán.

A női kardozók A kategóriájában Mező Boglárka a legjobb 16 közé jutott, ám onnan már nem tudott továbbjutni, így a 9. helyen végzett. Sáfrán Sándor a kardozók és a párbajtőrözők A kategóriás versenyén vett részt, ahol előbbiben 32., utóbbiban pedig megosztva 45. lett. A DHSE vívója csapattársával, Göttlinger Dániellel osztotta meg ezt a helyezést.

Végeredmények:
Kadét női párbajtőr válogató (Szolnok): 2. Fekete Laura, 11. Vértesi Lili, 41. Sohajda Fanni, 54. Molnár Réka.
Junior női párbajtőr válogató (Szolnok): 10. Vértesi Lili, 22. Fedor Tamara, 31. Pártos Zsófia, 34. Babinszki Dorottya.

Kerekesszékes Világkupa (Eger), női kard-A kategória: 9. Mező Boglárka.
Kerekesszékes Világkupa (Eger), férfi kard-A kategória: 32. Sáfrán Sándor.
Kerekesszékes Világkupa (Eger), férfi párbajtőr-A kategória: 45. Göttlinger Dániel, 45. Sáfrán Sándor.

dehir.hu